Rólam

Rólam – Őriné Farkas Eszter

Őriné Farkas Eszter - Mesélő kövekSzervező informatikusként végeztem, jelenleg elemző informatikusként dolgozom. Gyerekkorom óta nagyon szeretek kézműveskedni. Amikor csak tehetem, próbálom megvalósítani kreatív ötleteimet. Kollégáimat is a sírba viszem örökös ajándékötleteimmel. 🙂 Mostanra beletörődtek, így már pár éve közösen festünk, hímzünk, varrunk személyre szabott, egyedi ajándékokat munkatársak születésnapjaira, esküvőkre, gyermekek születésére vagy éppen nyugdíjba vonulás alkalmára. (készítettünk fotókönyvet, keresztszemes hímzést, egyedi patchwork takarót, kerámia tálat, stb.)

2010-ben fiammal és lányommal közösen elvégeztünk egy jobb agyféltekés rajztanfolyamot, majd röviddel ezután beiratkoztam egy (szintén jobb agyféltekés) festőtanfolyamra is. A tanfolyamok gyökeresen megváltoztatták életemet, azóta folyamatosan rajzolok, és festek. Én így kapcsolódom ki az esti órákban…

Köveimet különböző forrásokból gyűjtöm, az adott témához gondosan válogatom. Speciális fertőtlenítőszerrel tisztítom. Zsírtalanítást követően az alap hátteret és a kigondolt mintákat kézzel megfestem. Az email-en küldött fotókat retusálom, méretre igazítom, majd speciális hártyatechnikával rávarázsolom a kövekre. Utolsó lépésként lakkozom, majd méretre szabott fóliába csomagolom. Mindegyik kő egyedi sorszámmal rendelkezik, mely a kő hátára ragasztott címkén is szerepel!  

Eddigi média megjelenéseim:

20151120_Lokal.hu – Kő, hogy emlékezzünk! 

20151028_Nőivilág – Mesélő kövek_Kreatív fotóalbum_Nyári emlékek kőbe vésve – letöltés pdf-ben

20150618_Drkuktart – hétvégi inspiráció_19_weekend_inspiration

20150515_Kicsisziv.hu – Ballagunk tovább az úton! De hogyan legyen emlékezetes a nagy nap – letöltés pdf-ben

20150513_Nőivilág – Kőbe vagy kőre vésve – letöltés pdf-ben

20150508_Drkuktart – hétvégi inspiráció18 _ TOMS – nemzetközi mezítlábas akció – letöltés pdf-ben

20150423_Drkuktart – hétvégi inspiráció15 _ I bike Budapest – letöltés pdf-ben

20150410_Nőivilág – Mesélő kövek – kreatív fotóalbum – letöltés pdf-ben

20150224_Újpesti séta – Úton

20150219_ujpesti_naplo – 6. oldalletöltés pdf-ben

20150205_Mesélő kövek – Újpestről – letöltés pdf-ben